I. Béla nyomvonalán karöltve bejártuk Dalmáciát

A tatárnak véres nyílvesszeje Magyarországot térdre kényszeríté; de a szívét el nem találta. Most menekül, mint űzött vad, IV. Béla, úgy védé az országot, ha elhagyja, s a nemzet szívét kívül a testen ugyan, de dobogásban tartja.

Julianus barát elszakadt magyarok után kutató útja apropóján összetalálkozott egy zentai és váci diákcsoport a Határtalanul pályázat keretében. Az akkor fellelt baráti szálakat megszilárdítandó, egy hónappal később, május végén IV. Béla királyunk menekülőútját végigkövetve indultunk közös utazásra.

Első állomásunkként szolgált a társcsoportunk zentai gimnáziuma, ahonnan immár együttesen utaztunk tovább a Bosznia-Hercegovinában fekvő Mostar városába. IV. Béla útjától távol eső pont volt ez, mégis indokolt volt a kitérés, hogy a könnyelmű önfeledtséggel teli programba egy terhelőbb momentum is vegyüljön: a délszláv-háborúra emlékeztünk itt. A határokon tapasztalt határozatlanság végett éjfél után kerültünk csak ágyközelbe, a pályázat már itt elérte a célját; átéreztük, milyennemű fáradtság ostromolhatta IV. Bélát az útja során.

Másodnap az immár éber Mostarban tettünk sétát. Ez volt az első mozzanata a programnak, ami meghökkenésünkre vált. A legtöbb épület a falain viselte még a háború hegedéseit, több helyen Ne feledj! ’93 vésetű sziklákba botlottunk, mindehhez csatlakoztak még az idegenvezetőnk által elbeszélt balszerencsés esetek a hátramaradt aknákkal, s az Öreg Híd felrobbantásának körülményeiről. Paradox élmény volt ezt a város ékszerdobozt idéző centrumában hallgatni. Mostar egyébiránt a „sokszínű” jelző több árnyalatával is illethető a több, magát itt képviseltető vallás, illetve a központ keletiesen bazárszerű jellege miatt. Időnkből mindösszesen egy röpke óra jutott a város felfedezésére, hogy az ezt követő állomáson, Raguzában (ma Dubrovnik) időben találjon minket a délután. Az Adria azon gyöngyszemét, mely egykor gazdagságával kérkedő, önálló köztársaságként tartatott számon, lehetőségünk volt magunk bejárni. Ezután már csak a szállásra való megérkezést sürgettük, és ez óhajunk a kárunkra vált; késő este a buszunk elunta a szolgálatot, és mértani pontossággal a semmi középpontjában cserbenhagyta bágyadt utasait. Ha magam át nem élem, szeme közé nevetek annak, aki azt állítja, a csapatépítés legjobb módja egy, a sztráda mellett átvirrasztott éjszaka; s most már legkimagaslóbb élményünkként nevezem meg az esetet.

Másnap reggel, tizenhárom rostokolással töltött óra elteltével ránkunt a balszerencsénk, és felmentő-buszokkal elértük a trogiri szállásunkat. Aznap még ismerkedtünk Klissza (Klis) várromjaival, ahol IV. Béla a családját elszállásolta a vész ideje alatt, majd átutaztunk Spalatóba (Split). Itt említésre méltó látványosság volt Diocletianus keresztényüldöző római császár palotája, ami ma keresztény kegyhelyként tanúskodik a történelem képlékeny volta mellett.

Az utolsó napunkon Trau (Trogir) városának szenteltük a délelőttöt, ahol bizonyságot szereztünk ott tartózkodásunk létjogosultságáról, a katedrálisban ugyanis kézzelfogható bizonyítékokra, IV. Béla egynéhány használati tárgyára bukkantunk. Megelégedéssel töltöttük el tehát a szabad délutánt a tenger partján. Este még utószor összegyűltünk, hogy élményeinkkel számot vessünk, emlékeinken megosztozzunk.

1242-ben, miután a tatár országunkat elhagyni kényszerült, IV. Béla megújító tervekkel telt kebellel tért vissza Magyarországra. Isten volt csak tanúja, gondolt-e rá, hogy majdan egy diákcsoportosulás az ő élete folyását követi, hogy egymásban hontársát föltalálja.

A szervezésért Dobó Katalin tanárnőnek köszönet jár!

Kmetty Klaudia
10.C