Kapocsteremtő céllal Vácot körülbarangolánk
1235 áprilisában Julianus barát céljául kitűzetett a hosszas kanyargások során hátramaradt magyarságot föltalálni, hogy bizonyságot szerezzék: nyelvük, érzületük száz évek alatt el nem homályosult.
Ilyen krónikai ihletéssel pályáztunk sikeresen a Határtalanul programra, így ez év áprilisában megtörténhetett a találkozás magyar és magyar között a Váci Madách Imre Gimnáziumban. A pályázat korai történelmünk szélesebb körű megismerése mellett esélyt adott rá, hogy a zentai és váci diákság rácsodálkozzon, milyen egyszerű egymásban önmagunkat fellelni.
Előkészületeink már hetekkel a zentai diákok érkezése előtt megkezdődtek. Egy rendhagyó történelemóra keretein belül ismertük meg Délvidék Trianont megelőző és azt követő történetét. Szó esett róla, mint szorítja a nemzeti zabla a szerbiai magyarságot, hogy önnyelvüket elhanyagolva a többséghez idomuljanak. A hozzánk érkezőknek megadatott az a szerencse, hogy tanulmányaikat magyarul végezhessék.
Fogadtatásukra kisebb performanssszal készültünk, hogy útifáradalmukat komfortérzetté billentsük át. Gimnáziumunk naptelléseivel, kulturális hagyatékával ismertettük meg a vendégeket, hogy aztán mi hallhassunk történéseket a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium háza tájáról. A formaságokon túl kötetlenebb programra, váci városnézésre indultunk a főtéri kisvasút vonalán. Célunk volt a várost bizalmas cinkossággal feltárni előttük, hogy a Honvéd Emlékmű árnyékvetületében meglássák Görgey karja lendülését, a D.O.M rövidítését kibontva eltöprengjenek annak jelentésárnyalatain.
sdr
Következő napunkat a kultúrának szenteltük. A Budai Várban múltidéző tárlaton vizslathattunk történelmünk sarkalatos századainak örökségét, ki az Anjou-kori aranyhímzésekben, ki a lángtengerbe borult ’48-as csatajelenetekben találta meg a gyönyörködni valót. S minthogy a történelem és az irodalom egymásnak Tatjánája és Olgája, úgy utunk a Petőfi Irodalmi Múzeumba vezetett, ahol a nyelvi lelemény eltérő tónusait összevethettük. Egy kiállítást tekintettünk itt meg, ami Petőfi Sándort volt hivatott bemutatni. S a költőiségtől megragadva versszavalásba kezdtünk utolsó állomásunkon, a Margit-szigeten.
Végül, minthogy a búcsú közeledett, a visegrádi várból nyíló körképet szántuk összefoglalóul zentai társainknak, ahonnan az elmúlt napokban felkeresett helyszínek mind egy nyalábba gyűjtettek. Megismertük a középkori vár zugait, és keletkezéstörténetét, amiben kereszteztük egymást pályázatunk főszereplőjével, IV. Bélával, ugyanis a várnak ő volt az újjáépítője a tatárjárást követően. A délelőttnek önfeledt zárása közeli bobpályán töltött időzés volt. Esztergomban a Bazilika kincstárát idegenvezetői segédkezéssel tártuk fel, a zöld fűben barátságkarkötőt készítettünk majd utolsó programunkként Párkányba várost nézni indultunk. Paradox záróakkordja volt ez a négy napnak, ahogy egy érzületében magyar városban jártunk egy érzületében magyar diákcsapattal, miközben hivatalosan idegen volt körülöttünk mind e kettő. S minthogy mi ezt nem érzékeltük, meglehet, felülírtuk Trianont.
1241 áprilisában Muhi csatamezején föltámadott a történelem szélvihara, s IV. Bélát az országból Dalmácia felé kikergeté. Volt királyunk nyomvonalán elindulánk mi is zentai társainkkal Trau vára felé, föltalált rokonszenvünk végleges megszilárdítására.
Kmetty Klaudia
10.C
