Űrkutatásról szóló ösztöndíjat nyert diákunk, Vámos Zsigmond
Vámos Zsigmond iskolánk 10.D osztályos tanulója, egy “Az űrkutatás jövője: emberek vagy robotok?” című dolgozatával nevezett a NOVOFER Alapítvány “ŰR – TECHNOLÓGIA – FÖLD” címmel meghirdetett Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíj pályázatára. Dolgozatát az űrkutatásban elismert szakemberekből és a kuratórium tagjaiból álló zsűri eredményesnek ítélte, így egyszeri ösztöndíjban részesül. A díjátadó ősszel lesz a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében. Dolgozatának elkészülésében Fockter Zoltán és Dr. Frey Sándor csillagászok voltak segítségére. Fizika tanárai Horváthné Strommer Éva és iskolánk csillagász szakkörének szervezője Kardos Tibor. A pályamunkát nyelvtanilag Sajgó Emese lektorálta.
“A pályázatról Fockter Zoltántól hallottam, aki az ELTE csillagász hallgatója. Zoli a tanév eleje óta tart a csillagász szakkört a gimnáziumban. Elküldte a pályázati felhívást, hogy érdekelne-e. Igent mondtam, hiszen ez remek lehetőség arra, hogy megtapasztaljam milyen egy hivatalos, tudományos hangvételű szöveget írni, hiszen ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Februárban Zoli által lehetőségem volt találkozni Dr. Frey Sándor csillagásszal, aki rendkívül hasznos tanácsokkal tudott szolgálni, mint a pályázat zsűrijének tagja, és az arra való felkészüléshez kiemelt konzulens. Segítségével sikerült kiválasztani a témát: Emberek helyett robotok az űrrepülésben. Ezután következett az anyaggyűjtés. Először a dolgozat vázlata körvonalazódott a fejben, és amikor már tudtam minek kell benne lennie, elkezdtem cikkeket olvasni a témában. Nagyjából ekkor kezdődött a digitális tanrend a járvány miatt, amit kihasználva minden délutánomat az esszének tudtam szentelni. Az eleje nehéz volt, hiszen még soha nem kellett ilyet írnom, így már a hangvétele, stílusa is idegen volt. De pár nap után belejöttem, és onnantól könnyebben ment. Közben továbbra is tudtam segítséget kérni szakemberektől. A dolgozat három nappal a határidő lejárta előtt elnyerte végleges formáját, amiben nagy szerepet játszott Sajgó Emese tanárnő is, aki a magyartanárom és osztályfőnököm. Hála neki a legapróbb nyelvtani és helyesírási hibák is fel lettek fedezve. Végül a dolgozatot másnap délelőtt küldtem el az alapítványnak. Nagy hatással voltak rám Isaac Asimov művei, ezt az esszében meg is említem. A pályázat elkészültében nagyon nagy segítségemre voltak a tanáraim, Horváthné Strommer Éva, és Sajgó Emese tanárnők, és nem utolsósorban Kardos Tibor tanár úr. Segítséget nyújtott továbbá Dr. Frey Sándor, és a mentorom: Fockter Zoltán, mesterszakos csillagász hallgató. Az eredmény május 15-én érkezett, e-mailben kaptam a hírt, hogy a pályázatomat eredményesnek ítélte a zsűri, így részesülök az egyszeri ösztöndíjban, valamint hivatalos vagyok a MTA felolvasótermében megrendezésre kerülő eredményhirdetésre.”
Mindannyian nagyon büszkék vagyunk Zsigmondra, gratulálunk neki és további tudományos sikereket kívánunk!