Zenei hét
Osztályok közötti verseny III. forduló
Az osztályok közötti verseny harmadik fordulójában, a diákoknak zenék címeit is élőadóit kellett kitalálniuk úgy, hogy naponta változott a zeneszámok stílusa, felépítése. Első napon a diákjaink 10 ismert, mai slágert halhattak, második napon szintén 10, de már régebbi ismert számot. A harmadik napon kicsit megnehezítettük a dolgukat, ugyanis itt már csak 5 számot adtunk le a rádióban, de visszafelé lejátszva. Legutolsó napon a diákok pedig már nem csak egyszerű dalokat, hanem filmzenéket és főcímdalokat hallhattak más stílusban.
Gratulálunk a 9.B osztálynak, akik ezt a fordulót megnyerték!
A második helyezést holtversenyben a 10.B és a 11.D osztály nyerte el, de meglepően szoros volt a verseny a többi osztály között is.
A megoldásokat pedig a Zenei hét facebook eseményén tudjátok megnézni!
Természetesen már kezdhettek is készülni a következő fordulóra, ami a téli teremdíszítés lesz!