Tagged: 2017

Miskolcon járt a Drámakör

Az NTP (Nemzeti Tehetség Program) pályázat keretében kirándult a Váci Madách Imre Gimnázium drámaköre Miskolcon november 23-24-én. Lakatos Ádám fogja össze a diákok azon csoportját, akik 2018. februárjában Molnár Ferenc Liliom című darabját adják elő....

Madáchos diák kiállítása a fővárosban

2017 tavaszán a Pest Megyei Kormányhivatalban (1052 Budapest, Városház u. 7.) egy rendhagyó kiállítás sorozat indult. „Bemutatkoznak járásaink tehetséges művészei” című képzőművészeti kiállításon Molnár Luca 11.A, művészet tagozatos diák 3 alkotással szerepelt. Gratulálunk Lucának!

Teljes az éremkollekció- Bernáth Kupa 2017

Október 12-13-án rendezték városunk legrangosabb labdarúgó tornáját a Bernáth Kupát, ahol lány és fiú csapatunk is részt vett. Fiaink veretlenül nyerték meg a tornát 2014 után újra.Lányaink ezüst érmet szereztek kapott gól nélkül, rosszabb...

Madách Túra 2017

Több mint egy évtizedes hagyománya iskolánknak a Madách emléktúra, amelyet minden évben Madách Imre halálozási évfordulójához, október 5-éhez közeli időpontban szervez a magyar munkaközösség a 11. évfolyamosoknak. Idén 2017. október 3-án a mintegy 140...

Együtt olvas a Madách!

2017. október 13-án, pénteken ismét együtt olvasunk! Kérjük a diákokat és a tanáraikat is, hogy csatlakozzanak az immár hagyománnyá vált programunkhoz! A program: Hozzatok magatokkal egy könyvet (amit éppen olvastok, vagy a kedvenc könyveteket)!...

Angliai kirándulás

Kalandunk 2017. július 17-én 6 órakor kezdődött, ugyanis akkor indultunk Angliába autóbusszal Vácról. Az első éjszakát a buszon töltöttük, négy óránkénti pihenőkkel. A déli órákban megérkeztünk első állomásunkhoz, egy gyönyörű városba Brugge-be, amely telis-tele...

Családi Nap – 2017

Idén is szeretnénk egy kötetlen családi délutánra invitálni Önöket. 2017. szeptember 15-én délután 17 órától az iskolánk udvarán Családi napot rendezünk. A program az  újdonsült osztályainknak a bemutatkozásával indul, majd a tantestület munkaközösségei szórakoztató-mozgalmas-fejtörő-ízletes...

Osztályozó- és javítóvizsgák rendje

Osztályozó- és javítóvizsgák rendje

Az osztályozó-és javítóvizsgákat 2017. augusztus 25-30. között tartjuk. Kérünk minden érintettet, hogy évfolyamtól függetlenül, az alábbi táblázat alapján jelenjen meg (alkalomhoz illő ruhában) a vizsga időpontjában. Az írásbeli vizsgák tervezett helyszíne a 201. terem,...

Spanyol diákcsere

Iskolánkban idén először került megszervezésre katalán-magyar cserediák program. Két csodálatos hetet töltöttünk katalán és magyar diákok és tanárok társaságában, először nálunk május 5-12-ig, utána június 12-19-ig Balaguerben. Rengeteg programban vettünk részt közösen, új élményekkel...

Élményeink Németországból

Faragó Tünde és Ménich Nikoletta tanárnők szervezése által élményekkel teli 5 napot tölthettünk el a németországi Aschaffenburgban, ahol már 5. éve nagy szeretettel fogadják a Madáchos diákokat. Őszintén? Senki nem várta a 10 órás...

NÁLUNK IS LANDOLT A “REPÜLŐ ISKOLA”

NÁLUNK IS LANDOLT A “REPÜLŐ ISKOLA”

A Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézet Didaktikai Csoportjának felhívásában egy kísérleti programba hívott olyan kilencedikes diákokat, akik bár tehetségesek matematikából, de eddigi tanulmányaik során ennek kibontakoztatására nem volt módjuk. A program célja,...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás