VI. Madách-szónokverseny

A nyilvános szereplés napjainkban, a közmédiumok számának növekedésével egyre több ember számára válik lehetővé. A középiskolás diákoknak – akiknek lehet, hogy néhány éven belül már az élet különböző területein kell helytállniuk – fontos, hogy egy-egy rövid felszólalásban, beszédben képesek legyenek véleményük ismertetésére, álláspontjuk bemutatására, megvédésére.

Egy önálló beszédmű összeállítása és előadása összetett feladat. Komoly gondolkodási művelet, mert érveket, ellenérveket kell összegyűjteni és logikus rendszerbe állítani egy téma ismeretében, majd olyan szöveget kell alkotni, amely alkalmas arra, hogy meggyőzze álláspontunkról a hallgatóságot. Végül közönségünk elé állva jó eladóként meg kell ragadnunk és fenn kell tartanunk érdeklődésüket, hogy befogadják, elfogadják, amit mondunk.

A váci Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete és a Váci Madách Imre Gimnázium magyar munkaközössége az előző években meghirdetett versenyt hagyománnyá téve, a város és Pest megye középiskoláiba járó diákjai számára lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy szónoki tehetségüket gyakorolják és bemutassák, ezért

  1. április 20 – án 10. 00 órai kezdettel megrendezi a

„ VI. Madách-szónokversenyt ”

A megadott témák közül egyet kell választani:

„Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”

„ Hazafi, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért:”

Az előre megírt, maximálisan 3 perces időtartamban előadott szövegben a versenyzők fejtsék ki véleményüket valamelyik témáról

Várjuk a váci, Vác környéki és Pest megyei középiskolák 9 – 12. évfolyamos, a magyar nyelv iránt elkötelezett és a nyilvános szereplés fontosságában bizakodó diákjainak jelentkezését

2017.március 20 – áig a kissne. katalin66@freemail.hu címen.

a zsűri elnöke: Dr. Bóna Judit az ELTE BTK Fonetika tanszékének docense

A verseny minden résztvevő diákja dicsérő oklevelet kap, a legeredményesebb tanulók értékes könyvjutalomban részesülnek.

Iskolánként 2-3 tanuló jelentkezését várjuk – a fenti címeken a megadott határidőre.

Természetesen a versenyen számítunk a felkészítő és a kísérő kollégákra is.

A versenyzők feltétlenül hozzák magukkal személyes irataikat (sz.ig., lakcímkártya, OM azonosító kártya, adószámot tartalmazó kártya)

 Lelkes felkészülést és sikeres szereplést kívánva maradnak tisztelettel a verseny szervezői:

Dóra Zoltán elnök   –      A Magyar Nyelv Barátainak Egyesület

Horváth Edit intézményvezető – Váci Madách Imre Gimnázium 

Dr. Kissné Molnár Katalin    –    Váci Madách Imre Gimnázium 

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás