Kortárs Magyar Irodalom Verseny

Gimnáziumunk magyar munkaközössége a váci középiskolai tanulók számára
kortárs magyar irodalom versenyt
hirdet meg.

 

A versenyre az alábbi 4 művet kell elolvasni:

Dragomán György: Oroszlánkórus

Egressy Zoltán: Portugál

Erdős Virág: Ezt is el

Tóth Krisztina: Pixel

A verseny két írásbeli fordulóból áll. Az első fordulóban egy tesztet kell kitölteni, amely a felsorolt művek tartalmának, szövegen belüli összefüggéseinek, motívumainak ismeretére épül. Ezen kívül javasoljuk, hogy ismerkedjetek meg az az írók pályaképének lényeges jellemzőivel is.

Az első forduló időpontja: 2018. március 27. 14.30 – 16.00.

Helye: Váci Madách Imre Gimnázium, 112. terem

A második fordulóba továbbjutott tanulókra szövegalkotási feladat vár. Itt a 4 műre vonatkozó, megadott szempontok alapján kell fogalmazást írnotok.

A második forduló, vagyis a döntő időpontja: 2018. április 10. 14.30 – 16.00.

Helye: Váci Madách Imre Gimnázium, 112. terem

Az olvasással mindenki nyer, de az első három helyezettet könyvutalvánnyal is díjazzuk!

Nevezési határidő: 2017. november 30.  Nevezési díj nincs.

Nevezés az iskola, a tanuló nevének és osztályának, a felkészítő tanár nevének megadásával a gimnáziumi tanulóinknak a szaktanárnál, más nevezők esetében a robit.ikalju@gmail.com e-mail-címen.

Letölthető versenykiírás

Olvassatok, készüljetek a versenyre minél többen, szeretettel várunk Benneteket!

a Váci Madách Imre Gimnázium magyar munkaközössége

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás