Nekünk ezt jelentette A dzsungel könyve

Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy a Madách nap fő produkcióját a mindenkori 11/A adja. Idén (2018) a mi osztályunk került sorra.

Lakatos Ádám tanár úr/rendező segítségével választottuk ki, a már Dés-Geszti-Békés által megzenésített A dzsungel könyve című előadást. Meglepetés vendégünk Asbóth Balázs tanár úr volt, aki kérésünkre Akela szerepébe bújt. A jelmezeinket és a díszletet Toldi Flóra osztálytársunk tervezte és készítette el, a koreográfiákat pedig Nagy Anna Zója és Várnai Csilla -szintén osztálytársaink – koreografálták és tanították be.

December környékén a szereposztások után, bele is vetettük magunkat nyakig a munkába. A próbák során nagyon sokat nevettünk, és a társaink olyan oldalát ismerhettük meg, amelyet lehet, hogy egyébként sosem mutattak volna meg. Számunkra idegen helyzetekbe keveredtünk, de nagyon jól megtanultunk egymással szinte súrlódás nélkül kommunikálni, és összedolgozni. Fel kellett nőnünk egy hatalmas feladathoz, az összes szerephez és az elvárásokhoz is.

Szerintem a legizgalmasabb és legfeszültebb pillanatok közé sorolhatom azt, mikor a behúzott függöny mögött a sötétben a nyitányhoz már bekészülve vártuk, hogy a nagy kék függöny széthúzódjon, és kezdődjön az, amire már hónapok óta készülünk. A kezdeti feszültség ellenére azonban szerintem probléma nélkül és nagy élvezettel csináltuk végig a darabot. A végén pedig nagyon örültünk és büszkék voltunk saját magunkra, hogy a közönségtől vastapsot kaptunk.

Valójában mit jelentett nekünk ez az előadás? Nagyon örültünk, hogy ennyi új dologban kipróbálhattuk magunkat. Igaz, voltak olyan pillanatok, amikor megrekedtünk és elvesztettük a hitünket, de egy kis pihenés után már újult erővel láttunk neki az elénk tornyosuló feladatoknak. Ez a Madách nap megtanított bennünket arra, hogy igenis akár pár hónap alatt, ha összedolgozunk és egy csapatként működünk, akkor bármi sikerülhet.

Tóth-Antal Rebeka 11/A

További képek az előadásról, hamarosan!

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás