Diákigazgatót választottunk

Minden utolsó tanítási nap a tavaszi szünet előtt a diákigazgató megválasztásról szól. Amellett, hogy van szabadulószoba, párnacsata, konzoljátékterem, relaxbarlang, mégis a főesemény a választás maga. Ezúttal 3 osztály mérettette meg magát: Molnár Luca és Herceg András (11.A), Érseki Bence (11.C) és Homonnai Csenger (11.D). Végül 8 szavazatnyi különbséggel az új diákigazgatónk Homonnai Csenger lett. Gratulálunk!

Az alábbiakban pedig, a jelöltek és osztályaik gondolatait olvashatjuk a választással kapcsolatban.

11. A – Molnár Luca és Herceg András

“Szerintünk igazán jó élettapasztalat volt az egész diák igazgató választás, a kampányolás és egyéb ehhez tartozó szervezkedések. Jó volt látni és érezni, hogy az osztály kitart mellettünk és ők is ugyanolyan lelkesedéssel és odaadással segítettek nekünk abban, amiben kellett. Semmiféle nehéz érzéseink nincsenek azzal kapcsolatban, hogy nem mi nyertünk, hiszen nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel és úgy gondoljuk, hogy a győztes abszolút megérdemelten viselheti a diákigazgató címet. Örülünk, hogy olyan dolgokban próbálhattuk ki magunkat, amik számunkra újdonságok voltak és hogy a nehézségek ellenére mi mégis boldogan gondolunk vissza a választásos időkre, hogy szaladgáltunk a plakátokkal a kezünkbe, a videó forgatás alatti bakikra, a tánc tanulásra, flashmobra, szörposztogatásra és mindenre, ami a mi kis készülődésünket tette egésszé. 

A kampányolástól kezdve a plakátoláson és a videó forgatáson át, a süti osztogatásokig és a tánc tanulásig minden pillanat izgalommal teli volt, habár voltak nehézségekkel fűszerezett pillanatok, ennek ellenére mégis büszkék vagyunk arra, hogy kiálltunk, megpróbáltuk és úgy gondoljuk, hogy ezzel nem csak mi, hanem az osztály is nyert valamit.”

 

11. C – Érseki Bence

“Röviden és tömören én kicsit sem bántam meg, hogy nekem kellett indulni az osztályból. Nagyon nagy munka, de bírható. Az a jó benne, hogy az ember belelkesedik, és szívesen csinálja a szervezkedést. A végén már odáig jutottam, hogy vele álmodtam.

Mi volt pontosan a nagy munka? Először is, hogy ne nagyon szakadjak meg a nagy teher alatt, próbáltam a legtöbb feladatot csoportokra szétbontani. (Már itt is ki kellett gondolnom, hogy ki mit tudna elvállalni.) Így szerencsére az egyen pólóval, a tánccal, és a tanárok ajánlásaival (amiből én is kivettem a részem.) és a film vágásával már nem kellett külön foglalkoznom.

Amit egymagam oldottam meg (esetleg néha 1-2 ember segítségével) az természetesen a beszédem. Mellette elvállaltam, hogy megírom a filmünknek a forgatókönyvét, és mint kommunikációs munkatárs, megpróbálom fenntartani mindenkivel a kapcsolatot és leszervezni a forgatást. Ez az elején egész kaotikus volt, de hamar belejöttem. Szerintem nagyon sokat változott pozitív irányban a kiállásom és talán kicsit érettebb is lettem.

Életem egyik legjobb élménye volt. Nekem mindig is az volt az életfilozófiám, hogy lásd meg az esős napokon a szivárványt. Örültem, hogy mosolyt tudtam csalni a diáktársaim/tanáraim arcára. Örültem, hogy maradandót tudtunk alkotni az évszámokkal, és hogy egy életre való barátságot sikerült kötni az évfolyamtársaimmal. De legfőképp annak örülök, hogy összehozta az osztályt, hiszen mi hozná jobban össze az embereket, mint egy közös ”ellenség”. Az ellenség a mi esetünkben mindig is a határidők voltak.

Én hálás vagyok és büszke az osztályomra, hogy megmutattuk, mire vagyunk képesek. Szinte már túlságosan is támogattak és segítettek nekem. Bennük sokkal nagyobb volt a győzeleméhség, mint bennem és ez a hozzáállásukon is látszott. Ebből az éhségből nyertem én az energiám.”

11. D -Homonnai Csenger

“Az osztályom kampányának fő szervezőjeként nem volt könnyű dolgom. Mindent úgy intézni, hogy 26 embernek megfeleljen, igen nehéz volt. Bevallom voltak is nehézségeink, de egy-egy vita elengedhetetlen része a csapatmunkának. A végeredmény a fontos és nálunk is ez számított. Tudtuk, hogy számíthatunk egymásra és sikerült összefognunk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen megnyertük. Azonban úgy gondolom, hogy ha nem is mi nyertünk volna, akkor sem lett volna semmi probléma. A közös cél egységet teremtett az osztályunkban és így az utolsó előtti évünkben még szorosabbá fűzte a kapcsolatunkat. Imádtunk forgatni és kampányolni, mert egy másik oldaláról ismertük meg egymást és eközben természetesen nagyon jól szórakoztunk és rengeteget nevettünk.  A leendő diákigazgató jelölteknek kétség kívül ajánlom, hogy vegyenek részt ezen a programon, hisz egy maradandó élmény és az összefogás a közös cél érdekében, képes összekovácsolni az osztályokat.  Köszönöm, hogy a részese lehettem ennek a programnak és tudom, hogy egy örök emlék marad, amire mindannyian szívesen emlékezünk majd vissza.”

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás