Élménybeszámoló a székelyföldi utunkról
A határtalanul program második részeként osztályunk Erdélybe utazhatott. Április 26-án indultunk el az 5 napos útra, melynek során bejártuk a híresen szép Székelyföldet.
Az első nap kora délután Nagyváradra érkeztünk, ahol megcsodálhattuk a város barokk stílusú templomát, melyet ll. János Pál pápa székesegyházi rangra emelt. Előtte áll Szent László szobra, mely az építtető király tiszteletére lett emelve. Elsétáltunk a Kanonok-sor alatt, és meghallgattunk Ady erről szóló cikkét, melyet a Nagyváradi Friss Újságba írt 1901-ben.
Az első napunk másik állomásaként Kolozsvár látványosságai közt időztünk. Hosszabb túrát tettünk a Házsongárdi temetőben, és közben kis csoportokban kerestük fel híres székely emberek sírjait (pl.: Apáczai Csere János, Kós Károly, Reményik Sándor). Mivel ez a város „igazságos” Mátyás királyunk szülőfaluja, ezért meglátogattuk szülőházát, és a főtéren álló lovas szobra előtt csoportképet is készítettünk.
A második nap korán indultunk tovább, hogy délutánra megérkezzünk Székelyudvarhelyre. Az út során láthattuk a buszból a Tordai-hasadékot, és meghallgathattunk pár verset. Marosvásárhelyen rövid sétánk alatt megtekintettük a Kultúrpalotát, a Városházát, és a Bolyai Farkas líceumot.
A további út során már igazán lehetett érezni, hogy megérkeztünk Székelyföldre: a falvakban rengeteg székely kaput láttunk, és egyre gyakrabban haladtunk el lovas kocsik mellett. Megérkezés, és késői ebédünk elköltése után már helyi vezetéssel tekinthettük meg a várost. Megtudtunk, hogy Orbán Balázsban a legnagyobb székelyt tisztelhetjük, hogy mennyire fontos számukra Bethlen Gábor, Bem József, Csaba királyfi, akik tiszteletére egy szép szoborcsoportot állítottak.
A városi séta után közös esti programot szerveztek nekünk a Tamási Áron Gimnázium diákjai. Voltunk bowlingozni, egy kvíz kíséretében megismerkedtünk különös székely kifejezésekkel és karaokéztunk is.
Következő reggel újult erővel és sok jókedvvel indultunk az első közös napunkra erdélyi diáktársainkkal. Végig sétáltunk a zetelaki gáton, de mivel ezen a napon igen jó volt az idő, kirándulást tettünk a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosnál is.
A tónál néhányan rövidet csónakáztak is, a szorosban pedig végigsétáltunk a Békás-patak mentén. Csodás képeket készíthettünk mindkét helyszínen.
Csíkszeredára tartva a buszból láthattunk a madéfalvi veszedelem emlékére állított szobrot. A Csíksomlyói kegytemplom szépsége úgy gondolom mindenkit lenyűgözött, és volt lehetőségünk a Szűz Máriát és kis Jézust ábrázoló kegyszobrot megérintenünk. Hazafelé még utolsó megállóként leszálltunk a buszról megkóstolni az Erdély szerte sok helyen megtalálható borvizet.
A negyedik nap is gyönyörű reggelre ébredtünk. Elsőként Farkaslakán szakítottuk meg utunkat, hogy megkoszorúzzuk Tamási Áron sírját, melyen ezt az idézetet olvashattuk: „Törzsében székely volt, fia Hunniának / Hűséges szolgája romlott századának.”
Ezt követően rövid megállót tettünk Korondon, ahol lehetőségünk nyílt belepillantani a korongozás rejtelmeibe Tóth Feri bácsinak köszönhetően.
Az erdélyi híres sóbányák közül a parajdi sóbányát jártuk be. A földfelszín alatt 120 méterrel terül el az a hatalmas kialakított térség, ahová a turisták lemehetnek. A hűvösebb levegő és félhomályos barlang után verőfényes napsütésben sétáltunk a Medve-tó partján, mely alakját egy kiterített medvebőrről kapta, és vize olyan sós, hogy úszni sem kell benne.
Hazafelé még megálltunk Korondon, ahol kaptunk szabadidőt, hogy vásárolhassunk magunknak pár emléket, illetve megálltunk Orbán Balázs sírjánál, Szelykefürdőn. A sírhoz 15 székelykapu alatt kellett átmennünk, a koszorúzás után pedig elénekeltük a Székely Himnuszt.
Az utolsó nap elbúcsúztunk erdélyi barátainktól, és Segesvár felé tartva elindultunk haza. Utunk közben megálltunk a Petőfi Sándor tiszteletére emelt emlékműnél, illetve Bánffyhunyadon Kalotaszeg központjában. Késő este kifáradtan, de sok élménnyel gazdagodva értünk haza.
Hálásak vagyunk az erdélyiek szíves fogadtatásáért, vendégszeretetéért. Ez alatt az utazás alatt értettük meg igazán, hogy mit jelent magyarnak lenni. A székelyek arra kényszerültek, hogy egy más nép között éljenek, de nem felejtették el örökségüket, hagyományaikat, s legfőképpen azt nem felejtették el, hogy ők Magyarországhoz tartoznak!
Péntek Judit 11. C
Székely barátaink magyarországi látogatásáról itt olvashatnak
