Havi archívum: április 2019
A Váci Madách Imre Gimnázium francia nyelvi tagozatosai először vettek részt az Aszódi Petőfi Sándor Gimnázium 10. jubileumi Karaoké-versenyén, melyet meg is nyertek! A csapat négy főből állt, 9.D osztályos tanulókból, név szerint a...
2019. április 25-27. között Miskolcon rendezték meg az V-VI. korcsoportos Kézilabda Diákolimpia®️,,B” kategória Országos Döntőjét. Megyénket a Váci Madách Imre Gimnázium csapatai képviselték. A lányok a 7. helyen végeztek. A fiúk egészen a döntőig...
2019. április 27-én rendezték meg a horvátországi Zágrábban a “Horvát Open” elnevezésű kadet versenyt, ahol iskolánk 9.A osztályos tanulója, Varsányi László Csaba remek teljesítményt nyújtva ismét a dobogó legtetejére állhatott a 92 kg-os versenyzők...
A német szépkiejtési versenyre a Diáknapon került sor. A versenyzők egy életrajzi szövegből készültek fel a megmérettetésre, amit egy héttel az esemény előtt megkaptak. Aki az első fordulón túljutott, megküzdhetett az első három helyezésért,...
Ebben a tanévben is ellátogatott hozzánk az aschaffenburgi Maria-Ward-Schule 9 diákja és két kísérő tanáruk. A német csoportot lelkes Madáchosok várták a vasútállomáson csütörtökön délután, és már jó ismerősként köszöntötték egymást, mikor a több...
Lány focistáink idén sem találtak legyőzőre Pest megyében. Csapatunk 2019. április 12-én pénteken a diákolimpia megyei döntőjében volt érdekelt, ahol mindhárom mérkőzését sikerrel vette, így május 17-19. között Szekszárdon vehet részt az országos döntőben....
Idén két diákunk is bejutott az olasz OKTV országos döntőjébe, amit 2019. április 4-én rendeztek meg. A sok tanulás meghozta eredményeit, hiszen Néveri Szilvia 5. helyezést, Horváth Ábel 23. helyezést ért el. Mindketten a nyelvi előkészítővel induló 12.D...
Tisztelt Szülők! Kedves Régi Diákok! Tisztelt Patronálók! Kérjük támogassák személyi jövedelemadójuk 1%-ával a Váci Madách Imre Gimnázium Alapítványát! Adóbevallásuk során a rendelkező nyilatkozat kitöltéséhez szükséges adtok: A kedvezményezett neve: Váci Madách Imre Gimnázium Alapítvány A...
Több mint két évtizede ad otthont a Váci Madách Gimnázium az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Pest megyei fordulójának, amelyet minden év áprilisában rendezünk meg. Az idei versenyt a Váci Madách Imre Gimnázium intézményvezetője, Steidl...
Március 25-én a 10. évfolyam diákjai óráik nagy részét nem az iskolapadban, hanem a város szívében töltötték egy színes témanap keretében. A Tragor Ignác Múzeum, a Városi Könyvtár, a Váci Nemzetőr Bandérium és nem utolsó sorban a...