A Váci Madách Imre Gimnázium francia nyelvi tagozatosai először vettek részt az Aszódi Petőfi Sándor Gimnázium 10. jubileumi Karaoké-versenyén, melyet meg is nyertek! A csapat négy főből állt, 9.D osztályos tanulókból, név szerint a négy énekes: Haulik Rebeka, Lukács Lejla, Pintér Lili és Zöld Antónia.
Angèle – belga énekesnő – Je veux tes yeux című dalát adták elő nagy sikerrel, ugyanis első helyezést értek el megelőzve több, már a korábbi években nyertes csapatokat. Gyönyörű francia kiejtéssel, csodálatos koreográfiával és “franciás” kinézetükkel álltak az iskola színpadán és a csoportos kategória győzteseként térhettek haza.
Gratulálunk a lányoknak!
A 9.D franciásai közül hatan – Haulik Rebeka, Pintér Lili, Kollár Blanka, Tóth Gréte, Zöld Antónia és Kovács Balázs – az ELTE (Egyetemközi Francia Központja) szervezte Nagy Tollbamondás (Grande Dictée) versenyén is részt vettek és szépen teljesítettek a francia kéttannyelvűs résztvevők mellett. A tollbamondás szövegét Kanada magyarországi nagykövete, Isabelle Poupart olvasta fel Louis Hémon – francia író regényéből. Gratulálunk a versenyzőknek!
Még egy versenyről be kell számolnunk, melyet a Budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium szervezett. Versmondás kategóriában indult, és nagyszerűen szerepelt Kareczki Petra, 9.DNY-es francia nyelvi tagozatos tanuló. Louis Aragon: Les mains d’Elza című versét adta elő. Gratulálunk neki is!