Németországi kaland diákszemmel

(Német diákcsere 2019)

Sulinkban már nyolc éve hagyomány a németet tanuló diákok körében a diákcsereprogram. A második évre nyek-es osztályunknak is lehetősége nyílt arra, hogy német cserediákot fogadhasson. A Madáchban idén is összegyűlt egy elég jó kis csapat, akik bevállalták a padban ülős oktatástól jóval kalandosabb nyelvórát. Most pedig ezzel a beszámolóval kaptok ízelítőt és egy kis kedvcsinálót a következő évekre. Diákszemmel szeretnénk leírni az élményeinket és bátorítani mindenkit, hogy részt vegyen ezen a remek programon.

Áprilisban a vendégül látott lányok sok-sok közös emlékkel indultak haza Vácról: Bemutattuk nekik Vác különlegesebb építményeit és Budapest szépségeit is. Az az 5 hét hamar elment, és május 29-én már velünk indult a vonat a Keletiből Münchenig, onnan pedig Aschaffenburgig. Igaz, 11 órás volt az út, de csak úgy elrepült az idő a jó társasággal (és természetesen a wifi-kapcsolat miatt a filmnézés sem okozott problémát). Nagy örömködve fogadtak minket a családok, akikkel másnap egy közös családi napot töltöttünk el. Mindenki más-más programmal töltötte el az idejét a családdal: Müncheni városnézés, trambulinpark, közös főzőcskézés, Apák napja ünneplés voltak többek között a palettán.

Pénteken reggel már az aschaffenburgi Maria Ward lányiskolában kezdtünk, és részt vettünk a német diákjainkkal pár órán, majd körbe vezettek minket a hatalmas iskolában. Ezután előadtuk a nyolcadikos német diákoknak a magyar prezentációinkat Vácról, a giminkről, a magyar nyelv rejtelmeiről, hogy az ottaniak is minél nagyobb lelkesedéssel vágjanak bele jövőre egy magyarországi kalandba. Tanítás után Aschaffenburg nevezetességeit látogattuk meg, és a Schönbusch parkot. A szombati program városnézés volt Frankfurtban, egy felhőkarcolóról is letekinthettünk a modern városra. Minden lány örömére vásárolni is tudtunk a 4 órás szabadidőnkben, miközben a német barátnőinkkel bejárhattuk Frankfurt gyönyörű belvárosát, és kipróbálhattunk tradicionális német ételeket is. Ezektől az örömöktől kevésbé tűnt fárasztónak a nap.

Vasárnap elérkezett a – néhányunk számára könnyes – búcsú. Megjegyeztük, hiányozni fog nekünk ez a pár nap, a családok vendégszeretete, a szép helyek, az ételek és az új barátnőink, akik végtelenül kedvesek és aranyosak voltak.

Nem mellőzendő hozadéka a diákcserének, hogy a nyelvtudásunknak hatalmas löketet adott ez az egész. A program végére már (többnyire) remekül megértettük, amit egy német anyanyelvű mondott nekünk, és mi is már gondolkodás nélkül tudtunk belekezdeni a mondandónkba, mindenféle gátlás nélkül.

Hatalmas köszönet mindenért Faragó Tünde és Ivánszky Ágota tanárnőknek ezekért a remek napokért és a szervezésért, valamint a Zollner Elektronik Kft.-nek és iskolánk alapítványának a támogatásért.

Csobod Réka 9.C – a lány, aki nem bánta meg 😉

Hajdu Anna 9.C – a lány, aki újra csinálná 😊

 Benyomások, élmények, tapasztalatok:

  • Új embereket ismerhettem meg, és egy másik életstílust. Élesben tudtam használni és tanulni a német nyelvet. Örülök, hogy részt vehettem ebben a programban. (Csernák Zsófia, 10.A)

  • A legjobb érzés az volt, amikor Frankfurt gyönyörű utcáin a felhőkarcolókat csodálva sétáltunk. (Zoller Katalin, 10.C)

  • A második napon a cserediákom barátaival bicikliztünk. Mindenki nagyon kedves volt, igyekeztek lassabban beszélni a kedvemért, hogy értsem őket. Azóta már a Snapchat-en is ismerősök vagyunk, és írogatunk egymásnak. (Gratzál Sára, 11.B)

  • Egy kedves családnál laktam, akik megkóstoltatták velem a tipikus német ételeket, és nagyon jó programokat szerveztek a családi szabadidőben. Frankfurt és Aschaffenburg is gyönyörű város. (Horváth Zsófia, 9.C)

  • A legjobb, hogy rengeteg új dolgot tanulhattam, átállt az agyam a németre. No és persze rengeteg finomat ettem! (Horváth Sára Nóra, 11.C)

  • Egy ilyen program alkalmával nagyon sok emberrel van lehetőségünk beszélgetni, új embereket megismerni. Így a saját cserediákunkon kívül közel kerültünk a fogadó családhoz, és megkedveltük a többi cserediákot is. Arról nem is beszélve, hogy egy másik ország és kultúra megismerése örök élmény marad. És ami még fontos: Óriásit fejlődhet az ember nyelvtudása egy ilyen program alkalmával. (Praszna Dorina, 11.B)

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás