Megyei Kazinczy-verseny eredményei

A Szép magyar beszéd Kazinczy-versenyének Pest megyei fordulóját rendeztük iskolánkban
2020. február 12-én zajlott a középiskolás diákok számára két kategóriában ( gimnázium és szakképző iskolák) rendezett Kazinczy-verseny.
Első alkalommal rendeztük iskolánk falai között ezt a megyei vetélkedést. Nagy örömünkre 24 gimnazista, 13 szakképző iskolás versenyző indult, a megye számos intézményéből: Cegléd, Monor, Gyál, Törökbálint, Érd, Dunakeszi, Dabas, Pilisvörösvár, Pomáz, Dunaharaszti, Budakeszi, Vác.
Az indulók teljesítményét két zsűri értékelte. A bírálóbizottság elnöke Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnöke, Kazinczy-és Bonis Bona-díjas tanár volt. Zsűritagok voltak még: Pásztor Sándorné, Tekes Rozália, Pecznyik Ibolya, Fazekas Lászlóné, Saffarik Ildikó.
A verseny három részből állt: mondatjelölésből, szabadon választott és kötelező szöveg tolmácsolásából. Az összesített eredmény kihirdetése után Emléklapok, Oklevelek átadásával zárult a rendezvény.
Mindkét kategória első két helyezettje képviseli Pest megyét az országos döntőben Győrött a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban április közepén.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a gimnázium kategória első helyezettje Kormos Anni Zsófia, iskolánk tanulója lett.
Szívből gratulálunk neki!

Két kategóriában nevezhettek az iskolák. A résztvevők részletes értékelését és összesített ereményét, az alábbi táblázat tartalmazza kategóriánként.

A gimnázium kategória eredményeinek összesítése:

 versenyző

sorszáma

 

írásbeli pontszáma

szóbeli, szabadon választott  szöveg pontszáma szóbeli, kötelező szöveg pontszáma összesített

eredmény

 

helyezés

11. 7 23 25 55 1.
14. 7 23 24 54 2.
2. 6 21 23.5 50.5 3.
21. 6 22 22.5 50.5 3.
4. 8 20 21.5 49.5 4.
24. 5 22.5 22 49.5 4.
3. 3 22 23.5 49 5.
16. 5 22 21.5 48.5 6.
25. 4 23.5 20 47.5 7.
5. 5 20.5 21.5 47 8.
20. 5 21.5 20.5 47 8.
23. 5 21.5 20.5 47 8.
8. 6 19.5 21 46.5 9.
9. 4 20.5 21.5 46 10.
10. 3 19.5 23.5 46 10.
15. 4 20 20.5 44.5 11.
6. 5 18.5 21 44.5 11.
22. 4 18.5 19.5 42 12.
13. 4 19 18.5 41.5 13.
17. 3 17.5 19.5 40 14.
19. 2 21 16 39 15.
1. 4 15.5 18.5 38 16.
7. 2 17.5 18 37.5 17.
18. 0 16 17 33 18.

 

A szakképző iskolák eredményeinek összesítése:

 

versenyző  

sorszáma

 

írásbeli pontszáma

szóbeli, szabadon választott szöveg pontszáma szóbeli, kötelező szöveg pontszáma  

összesített eredmény

 

helyezés

33. 6 25 26 57 1.
35. 5 24 24 53 2.
32. 4 22 24 50 3.
37. 3 22 23 48 4.
28. 8 21 18 47 5.
38. 5 20 20 45 6.
34. 1 21 22 44 7.
29. 4 20 18 42 8.
31. 3 20 18 41 9.
30. 4 19 17 40 10.
39. 3 18 18 39 11.
36. 4 19 15 38 12.
27. 0 20 17 37 13.

Gratulálunk minden résztvevőnek, továbbjutónak és a felkészítő tanároknak!

 

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás