Havas Balázs
világbajnok kajakozó
2009-2013 között a Madách Imre Gimnázium tanulója
Részletek a Göd Városi Televízió riporterének, Vasvári Ferencnek, a Mozogj velünk! című sportmagazinban, 2014. október 9-én adásba került, Havas Balázzsal készült beszélgetéséből – kiegészítve Kmettyné Balogh Zsuzsanna (K. M. ZS.) számára adott válaszokkal.
V. F.: Az USA-beli Oklahomában rendezték azt a Maratoni kajak-kenu világbajnokságot, ahol a gödi, bár váci színekben versenyző Havas Balázs világbajnokságot nyert. A te neved a kajak-kenu sportban nem most került fel a dicsőségtáblákra, mert ifjúsági versenyző korodban már arattad a babérokat rendesen.
Voltam már háromszor világbajnokságon ezelőtt, kettőn eredményesen szerepeltem, harmadik lettem 2011-ben Singapurban, 2012-ben, Rómában, két számban is, ifjúsági egyesben és páros kajakban, tavaly pedig Koppenhágában, U-23-as korosztályban 4. helyen végeztem. 2011-ben voltam még Európa bajnokságon, ott ifjúsági korosztályban voltam még. egyesben és párosban is második helyezést értem el. 2013-ban, tavaly pedig Portugáliában lettem harmadik U-23- ban. …
V. F.: Hogy jött a váltás, hogy lettél te egyáltalán Maraton-specialista?
A Dunakanyarban kezdtem el kajakozni, még 7 éves koromban, nővérem és bátyám akkor Dunakeszin kajakozott, ez után a versenyzést lényegében Gödön kezdtem el. Akkor az edzőm Sinkó László volt. Ő nagyon adott arra, hogy jó állóképességünk legyen, sok állóképességi edzést végeztünk, és így végül is a hosszú táv adott volt. Utána kerültem át, serdülőkorom végére Makrai Csabához. Vele inkább a rövidtávra specializálódtunk. Ifjúsági koromban legjobb eredményem az 1000 méteres ifjúsági válogatón második helyezés volt, 500 méteren pedig harmadik, de nála is inkább Maratonban értem el a sikereimet. S utána maradtam a Dunakanyarban, átigazoltam a Váci vasutasba, Csernák Károlyhoz, mert a tanulmányaimat is Vácott folytattam, így könnyebben meg tudtam oldani az edzéseket vele.
K. B: ZS.: Miért jelentkeztél a Madáchba?
Bátyám és nővérem is ebben az iskolában tanult tovább, így adott volt számomra ez a lehetőség.
K. B. Zs.: Hogyan segítette a sporttagozat a sportolói munkádat?
Hiányzásomat megértéssel fogadták tanáraim, mindig segítettek a felzárkózásban. Nyomon követték versenyeimet.
K. B. Zs.: Gondolom, a napi edzés mellett komoly erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a tanulásban is jól teljesíts. Milyen előnyökkel járt a sporttagozat?
Nem volt szükségem nagyobb erőfeszítésekre, az órákon igyekeztem figyelni, így hazaérve csak át kellett néznem a leckéket. Minden tanárom sokat segített nekem, ezt csak köszönni tudom nekik.
K. B. Zs.: Osztályfőnököd, Csernákné Quell Beáta sokszor támogatott. Emlékszem, ő kérte pl. a gimnázium alapítványát, hogy az első nagy versenyeden való részvételhez nyújtson anyagi segítséget. Mesélnél erről?
Ez a világbajnokság 2011-ben, Szingapúrban volt, sajnos olyan egységként jutottam ki, akinek fizetnie kellett az indulásért. Szerencsére az iskola, a városom, valamint egyesületem tudott támogatni. Nagyon
sokat jelentett számomra, hogy az iskola nem csak tanulmányaimban támogat, de az eredményeim részévé is vált ez által. Végül 3. helyen végeztem.
K. B. Zs.: Osztálytársaid hogy fogadták a sikereidet?
Mivel sportosztály voltunk, így sok kiemelkedő sportolóval jártam együtt: egymás sikerének mindig örültünk.
K. B. Zs. Eredményeidet a Sportiskolák Szövetsége is elismerte a sportiskolai gálán.
2013-ban kaptam meg a Sportiskolák Országos Szövetségétől „A legjobb sportiskolás kajakos” címet a 2012-es eredményeimért, amit Weisz Róbert, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója adott át
V. F.: Egy maratoni világbajnokságot hogy kell elképzelni?
Ez kb. két órás időtartamú verseny, körökre van bontva. Egy kör kb. 4 kilométeres. Minden körben van egy 100-200 méteres futószakasz, amit hajóval kell megtenni. Nagyon sok taktikai pontot jelent, hogy ki hogyan tud ki- meg beszállni, meg a futószakaszt hogy tudja megcsinálni az ember. Utána ez megy 26-30 kilométeren keresztül.
V. F.: Ahogy olvastam, elég komoly fölénnyel nyerted most a versenyt Oklahomában.
Igen, jól kijött a felkészülésem. Nagyon jó állapotban jutottam ki. Végül is a futószakaszaim jók szoktak lenni. A második futószakaszban – nálam az U-23 7 körös – a harmadik körben sikerült egy nagyon jó futószakaszt csinálnom, és utána el tudtam szakadni a mezőnytől. Utána, saját iramomban el tudtam menni.
K. B. Zs.: Edződdel, Csernák Károllyal milyen versenyre készültök a közeljövőben? Jövőre a fő célunk a Győrben megrendezésre kerülő kajak maraton világbajnokságra való kvalifikáció, majd az ottani sikeres szereplés lesz.
V. F.: Több szakember úgy minősíti a Dunakanyart, a Dunakeszi-Göd-Vác térséget, hogy a magyar kajak-kenu sport Szilícium-völgye. Ezt alátámasztod?
Mindenféleképpen jó alapot tud adni a Dunakanyar. Minden adott a jó edzéshez. Változatos, pl. a víz sosem ugyanaz, jöhet egy hajó, mindig más vízállás van. A futásokat jól meg lehet csinálni, pl. tudunk sík terepen futni. Gödön van egy jó 400 méteres pálya is. A hegyek is közel vannak, tehát dombfutásokat is bele tudunk tenni a felkészülésbe.