Jess Kinga
A Lyra Könyvesház tulajdonosa és vezetője,
a Sztáron Sándor gimnázium tanulója 1978-82 között
Váci vagyok. Szüleim a DCM építésekor jöttek Vácra. Egy testvérem van. Édesapám a DCM-ből ment nyugdíjba, ahol gazdasági vezetőként dolgozott. Anyukámat a járási hivatalból, majd a váci tanácsházáról sokan ismerték.
Mióta emlékszem, mindig könyvek vettek körül. Nagyszüleim és szüleim is szívesen és sokat olvastak, ezért nem csoda, hogy humán gimnáziumot kerestünk, amikor nyolcadikban a továbbtanulásról volt szó. Tudtam azt is, hogy könyvesboltban szeretnék majd felnőttként dolgozni, így esett a választás a Sztáron Sándor Gimnáziumra.
Kiváló tanáraim közül, osztályfőnömre, Molnár Frigyesre jó szívvel emlékezem. Jó ember és jó tanár volt. Szerette őt az egész osztály. A magyar irodalom és nyelvórákat is kedveltem, közel állt hozzám a téma. Osztálytalálkozókon előjönnek a történetek, ki mire emlékezik! Fehér tanár úr szigora mögül kiragyogott az emberség. Brusznyai Margit pályakezdőként még megpróbálta a lehetetlent, éneklésre bírni a kamaszokat, Triebné Szilágyi Erzsébet szenvedélyes történelem-mesélő képessége, Kovács Ferenc filozofikus gondolatai. Hoszszú lenne a sor, mindent felsorolni. Egy biztos, nagyon szép évek voltak!
Érettségi után már alig vártam, hogy kezdhessek a váci könyvesboltban, a szüleim nagy bánatára, akik a továbbtanulásban reménykedtek. Néhány éven belül könyvkereskedői és antikvárius szakvizsgát tettem.
1987. óta vagyok vállalkozó, a Lyra tulajdonosa. A Lyra Könyvesház, az ország egyik legszebb könyváruháza idén 15 éves. Közösségünk több elismerést kapott: Hermész-díj (2003), A Vidék Legjobb Könyvesboltja két alkalommal (2010, 2011.), városi dicséret, a Hattyú-díj 2007-ben.
Kezdetektől fontos nekünk a kultúra képviselete városunkban. Célunk, hogy a könyv, az irodalom mellett más művészeteket is kínáljunk a közönségnek. A zenei és a képzőművészeti rendezvények rendszeresek a könyvesházban.
Havonta kiállításokat rendezünk a Torony-galériában, ahol elsősorban helyi és környékbeli művészeknek, grafikusoknak, csoportoknak, iskoláknak van lehetőségük bemutatni alkotásaikat.
Évente több alkalommal kulturális programokat szervezünk, közönségtalálkozókat neves szerzőkkel. Az Olvasás Éjszakája, a Kis Könyves Éj országos programjában is részt veszünk. Kiemelten foglalkozunk helyi szerzők könyveinek és lemezeinek terjesztésével.
Szeretem a városomat, szívesen veszek részt közösségi ügyekben. “Szeretem, ha jól mennek a dolgok, ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek” – mondta egy nagy ember, hasonlóan gondolkodom én is.
Több civil szervezet vezetőségi tagja vagyok. 1992 óta a Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány titkára, a váci Rotary Club alapító tagja, a Dunakanyar Vásárlói Klub vezetőségében is tevékenykedem. Csatlakoztam a SZAVAD egyesülethez is.
A tisztességet és a szorgalmat tartottam útmutatónak eddigi életemben. Ezt fogom követni ezután is.