Madách-szónokverseny összegzés
“A nyelv annál tökéletesebb és elkészültebb, minél több mértékével bír a sokszínűségnek.”
Kazinczy Ferenc
Dóra Zoltán a címben idézett gondolattal nyitotta meg az 50. alkalommal ünnepelt magyar nyelv hetében, április 21-én, az V. Madách szónokversenyt a Váci Madách Imre Gimnáziumban.
A Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete, melynek a tanár úr elnöke és a gimnázium magyar nyelvi és irodalmi munkaközössége szívügyének tekinti, hogy a népszerű slam poetry versenyek és a szaporodó flash mobok mellett a hagyományos érvelő beszéd, vagyis a szónoklás keretében gondolkodásra és véleményközlésre mozgósítsa a középiskolás diákokat. Olyan problémákra igyekeznek évről évre ráirányítani a figyelmet, amelyek jelenünket, ezáltal jövőnket formálják. A humor, a nyelvi lelemény itt sem kizáró ok, és ha az érzelmi ráhatások mellé néhány logikai érv is társul, már csaknem biztos a siker.
Gondolhatnánk, hogy az idei téma:
Nyelvünk sokszínűsége. Hogyan ítéljük meg a nyelvjárásokat?
nem volt igazán a tizenévesek világához közel álló. A jelentkezők előző évekhez képest szerényebb száma is ezt sugallhatná. Szerencsére, akik mégis neveztek a versenyre, azokat megérintette a probléma, vagyis az egyre gyorsuló nyelvi egységesülési folyamat, amelynek következtében a tájnyelvi beszéd visszaszorul nyelvünkben. Ennek okait próbálták bemutatni. Városunk és környéke a Palócföld déli határán fekszik. Az itt élők számára még nem szokatlan az ízes palóc szó. De azt is érzik, hogy a nyelvjárás használata napjainkban nem divatos, sőt „ciki”. A többség lenézően tekint azokra, akik tájszólásban közlik gondolataikat. A nyelvjárás használata stigmatizál: az elmaradottság, földhöz ragadtság, sőt a közönségesség, unintelligencia előítéletes fogalmai kapcsolódnak hozzá. Kovács Péter versenyző olyan esetről számolt be, amelyben egy állásinterjú kárvallottja lett egy erős palóc tájszólásban beszélő munkavállaló. Különösen fájó a tájszólás gúnyos lenézése azok számára, akiknek ez az anyanyelvet jelenti. Testvériskolánkból, az ipolysági Szondy György Gimnáziumból érkezett tanulók közül Farkas Viktória Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek c. írásából vett idézettel kezdte beszédét: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.(…)”– mondta. Számára és a felvidéki magyarok számára a palóc nyelvjárás több egy nyelvváltozatnál, magát az anyanyelvet jelenti. Ők ragaszkodnak ehhez a tájnyelvhez, amit Magyarországon „megmosolyognak”!!! Pedig, mint mondta, ez jelenti nekik az összetartó erőt, ami az őseikhez, a magyar nemzethez fűzi őket, az édesanya, a nagymama szívmelegítő szavát. …
Nézzük, milyen értékei lehetnek még a tájnyelvnek!
Ezen a nyelven szólalnak meg népmeséink, népmondáink, így őrzik nyelvünk sokszínűségét. Stolcz Fanni ezért „visszatanultatná” a nyelvjárásokat, és a mesemondó versenyeken csak ezeket használtatná. Jablonsky Benjamin szerint a tájszólásban mondott esti mesékkel mi lehetnénk Mikszáth jó palócai, szerinte, „az ízes beszéd, olyan, mint a feltűrt ingujjú ember”.
Stolcz Fanni Babits Mihályt idézte: „A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van. (…) Akinek több szava van egy dologra, több gondolata is van róla.”
Baráti Tamás számára fontos, hogy a közmédiában is megjelenjen a tájszólás. – Pozitív példaképe Reisz András meteorológus, aki nem félt palócosan beszélni, így kedvelte meg egy ország, sőt, képernyőre termett, intelligens embernek tartják. (Nevét csaknem minden versenyző megemlítette.) Nyelvünk sokszínűsége. Hogyan ítéljük meg a nyelvjárásokat?
Mosolyt csalt az arcokra Hostyinszki Bálint, aki ha miniszter lenne, minden tájegységben kötelezővé tenné a dialektus használatát.
A köznyelvi egységesülés felgyorsítója napjainkban főként az elektronikus média. Szerepére a versenyzők mindannyian utaltak. A problémát abban látják, hogy csak egy nyelvi változat, a Baráti Tamás által „pesti nyelvnek” nevezett hallható itt. Ő és a szlovákiai magyarok szívesen hallanának több ízes tájnyelvi beszédet, hiszen az abban megőrzött szavak, nyelvi fordulatok a magyar kultúra részét képezik. Bár őt már szülei, „affektáló” gyereknek tartják, számos palócos kifejezés és szófordulat került elő a tarsolyából a közönség nagy örömére.
Dr. Bóna Judit, a zsűri elnöke színvonalasnak tartotta a versenyt, amelyben érezhető volt a személyes érintettség. Örömmel töltötte el, hogy a versenyzők közül többen beszélik a nyelvjárást, és saját példákat mondtak a nyelvjárás használatáról. Őket hétköznapi „hősöknek” is nevezhetjük.
A zsűri, melynek hagyományosan tagjai voltak: Tekes Rozália- Kazinczy-díjas magyartanár és Fazekas Lászlóné magyartanár, az Adamik család nagyvonalú felajánlásának köszönhetően minden versenyzőt könyvjutalomban részesített, és öt tanulót tartott méltónak dobogós helyezésre. Ők szintén az Adamik család, illetve A Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete díjaiban részesültek.
3. helyezett: Farkas Viktória (Szondy György Gimnázium – Ipolyság)
2. helyezett: Takács Kolos (Váci Madách Imre Gimnázium)
1. helyezettek: Barát Tamás (Szondy György Gimnázium – Ipolyság)
Jablonsky Benjámin (Szondy György Gimnázium – Ipolyság)
Kovács Péter (Váci Madách Imre Gimnázium)
Dóra Zoltán záró szavaiban összegezésként megállapította, hogy a tájnyelv színezi a nyelvet, amely Kazinczyt idézve: „…olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.”
Záró gondolatként szeretném megköszönni a felkészítő tanárok, kiemelten Oglné Czepek Mária és az ipolysági Tóth Tibor lelkes és elkötelezett segítő munkáját, amellyel a nyelvi kultúra ápolását végzik, és kívánom, hogy a rendezők jövőre is elég bátrak legyenek ahhoz, hogy szónokversenyt hirdessenek meg a Váci Madách Gimnáziumban.
A Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete nevében
Kmettyné Balogh Zsuzsanna
