Ismét egybegyűltünk, hogy olvassunk!

Horváth Márk felolvas
A mai napon iskolánk a Váci Madách Imre Gimnázium, szinte már hagyományszerűen megtartotta az „Együtt olvas a Madách..” napot, melynek keretében iskolánk diákjai nagy számban képviseltették magukat a nagyszünetben az aulában. Boda Mária magyar-ének szakos tanárnő vezényletével könyvet ragadott az iskola diáksága és az aulában olvastunk. Néhány diák bátran hozakodott elő, hogy bemutassa kedvenc olvasmányát. Magyar-történelem szakos tanulóként, osztályommal nagy számban képviseltettük magunkat. Fontos számunkra az olvasás és annak értéke. Osztályfőnökünk, Oglné Czepek Mária magyar-történelem szakos tanárnő a tanórák keretében is időt szentel arra, hogy népszerűsítse a könyv alapú olvasást és ennek eredményeképp számos osztálytársammal együtt, szívesen töltjük szabadidőnket tudástárunk és ismereteink bővítésével, minden egyes könyv után nagyobb rálátást kapunk a világra és annak múltbeli illetve jelen történéseinek értelmezésére. A „madáchos” diákok értékrendjének szerves alapját képzi a műveltség birtoklása és annak folyamatos fejlesztése.
Én a mai nap apropóján, Márai Sándor: Füves könyvéből olvastam fel egy részletet.
„Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”
Horváth Márk
12/A