Havi archívum: november 2016

Egészségnap

Egészségnap

Már hagyomány, hogy november végén egészségnapot rendezünk a gimnáziumban. Az idei alkalommal is voltak előadások és véradás is. Első előadó Farkas László atya a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze volt. Második órában Gyalai Bence, iskolánk...

A Magyar Nyelv Napját ünnepeltük

Az elmúlt hét anyanyelvi eseményekben, programokban gazdag volt iskolánkban. November 13-án vasárnap részt vettünk Budapesten 4 szakköri tagunkkal az Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Tagozata által meghirdetett Anyanyelvi kalandtúra programon.  A résztvevők voltak: Pálmai Nóra, Dányi...

Zenei hét

Zenei hét

Osztályok közötti verseny III. forduló Az osztályok közötti verseny harmadik fordulójában, a diákoknak zenék címeit is élőadóit kellett kitalálniuk úgy, hogy naponta változott a zeneszámok stílusa, felépítése. Első napon a diákjaink 10 ismert, mai...

Váci Irodalmi Szalon beharangozó

Gimnáziumunk néhány tagja ismét remek videóval rukkolt elő a Váci irodalmi Szalon újabb író-olvasó találkozójára. November 18-án, pénteken Sándor Erzsi érkezik az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskolába. Eged Lilla és Kocsis Marcell, a 11....

Októberi megemlékezéseink

Iskolánkban az aradi vértanúkról való megemlékezés mindig rádiós formában zajlik. Ebben az évben ez kiegészült egy üvegvitrinekből kialakított kopjafasorral, melyekben egy-egy mécses lobogott a tábornokok képei alatt. Az érdeklődők a kihelyezett CD lejátszón meghallgathattak...

Lengyel-magyar két jó barát…

A Váci Madách Imre Gimnáziumnak igen kedves vendégei voltak november 8-án. Egy Otwock nevű lengyel kisváros diákcsoportja és három tanárnőjük látogatott Vácra. A látogatás célja egy közös iskolai projekt előkészítése volt. Az előkészítés, a...

Izland – 4 szemmel

Kralovánszky Balázs és dr Bea Imre tájfotó kiállítása 2016. november 8-án délelőtt tájfotó kiállítás nyílt a gimnázium földszinti zsibongójában.   A kiállítást köszöntötte Horváth Edit igazgató, megnyitotta Kocsis Iván fotóművész, a Dunakanyar Fotóklub elnöke....

Halloween jelmezverseny

Halloween jelmezverseny

Osztályok közötti verseny II.forduló Az osztályok közötti verseny második fordulójában, a diákoknak halloweeni stílusban kellett felöltözni és/vagy kisminkelni magukat, csinálni egy képet a jelmezben, majd beküldeni azt. Ezekre a képekre a Váci Madách Imre...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás