Októberi megemlékezéseink
Iskolánkban az aradi vértanúkról való megemlékezés mindig rádiós formában zajlik. Ebben az évben ez kiegészült egy üvegvitrinekből kialakított kopjafasorral, melyekben egy-egy mécses lobogott a tábornokok képei alatt.

Készítette: Rumbold Ábel- Pálmai Nóra- Lakatos Ádám
Az érdeklődők a kihelyezett CD lejátszón meghallgathattak rövid életrajzokat és a már említett rádiós műsort is, amely az elfelejtett további vértanúkról szólt.

Angyal István tablója
Iskolánk idén formabontó módon emlékezett 1956 hőseiről is. A forradalom 60. évfordulóján az osztályok a témához kapcsolódó filmet néztek és helytörténeti könyveket dolgoztak fel, amelyekhez kapcsolódóan feladatsorokat oldottak meg. Minden osztály tablót készített egy-egy forradalmárról. A feladatot nagyon sokszínűen és változatosan oldották meg. A tablók az aulában kerültek kihelyezésre egy paravánra, amelynek még szerepe volt a nap további részében.

Pongrátz Gergely tablója
Ugyanis a tablók képezték a hátterét annak a kisfilmnek, amiben az osztályok által kiválasztott tanulók mondják el saját vagy osztályuk gondolatait a forradalomról.
A videó itt érhető el.
Iskolánk színjátszói pedig a vácdukai megemlékezés gerincét alkotva mutatták be Lakatos Ádám Meg nem törik című darabját, amely osztatlan sikert aratott, mind a helyiek, mind pedig a messzebbről érkezők körében. A darabot övező kíváncsiságot mi sem mutatja jobban, mint hogy kétszer annyian jöttek el, mint ahány ülőhely volt.