Madách Túra 2017

Több mint egy évtizedes hagyománya iskolánknak a Madách emléktúra, amelyet minden évben Madách Imre halálozási évfordulójához, október 5-éhez közeli időpontban szervez a magyar munkaközösség a 11. évfolyamosoknak. Idén 2017. október 3-án a mintegy 140 tanuló és tanáraik négy busszal indultak a Madách-túrára. Balassagyarmatnál két autóbusz Csesztve felé vette az irányt, a másik két jármű Alsósztregovára indult.

A két csoport programja ugyanaz volt: meglátogattuk a két Madách emlékhelyet, a felvidéki Alsósztregovát és a magyarországi Csesztvét.

Alsósztregován a Madách kastély kertjében álló Madách emlékműnél a népesebb csoport tagjai meghallgatták Petz Ármin 11. C osztályos előadásában Juhász Gyula Madách Sztregován c. költeményét, majd Boda Mária emlékbeszéde után Gálné Harangozó Mária tanárnő és osztályának képviselői megkoszorúzták az emlékművet. Eztán a kastélyt tekintettük meg.

A kastélyt Dana Veselovska vezetésével jártuk be. A kiállítás első részében a Madách család könyvtárát, az író dolgozószobáját, az „oroszlánbarlangot”, valamint a család használati tárgyait néztük meg. A kiállítás második része Az ember tragédiájának 15 színét mutatta be.

A kastély megtekintése után a csoport rövid buszozás után a csesztvei kúriát látogatta meg. Programunk fordított útvonalon ugyanaz volt, mint a másik csoportnak.

Ez alatt a másik népes csoport Csesztvén tekintette meg a kisebbik Madách-kúriát, amelyben Madách és felesége hét boldog évet töltöttek 1844 és 1853 között. A csoport először kis ünnepség keretében megkoszorúzta Madách emlékművét. Az emlékbeszédet Ujlaki Tibor magyar szakos tanár, a magyar munkaközösség vezetője írta és mondta el.

A csoport ezután a Madách emlékházban megnézte az interaktív kiállítást. A múzeum korhű dokumentumokkal idézi föl Madách Imre életét és munkásságát. Személyes bútorai közt itt van a bölcsője is. A kiállításon láthatók Az ember tragédiája kiadásai, illusztrációi is. A látogatás végén a diákok felpróbálták az ott kiállított jelmezeket, amelyek a Tragédia egyes színeihez készültek.

Ezt követően ez a csoport is ellátogatott Alsósztregovára, ahol a Madách-emlékműnél Czaudt Bernadett szavalta el Juhász Gyula Madách Sztregován c. versét, majd a kastélyban ők is végignézték az interaktív kiállítás termeit.

Nagyon tartalmas, információkban és látnivalókban gazdag emléktúrán vehettünk részt, amely méltó megemlékezés volt Madách halálának 153. évfordulójáról.

Az alábbiakban közöljük a Csesztvén elhangzott emlékbeszéd szövegét:

Kedves Diákok!

Minden évben megállunk itt. Évente elhozunk egy-egy generációt, fiatal lányokat és fiúkat, akik talán még alig tudnak valamit Madách Imréről, akik még nem ismerik, nem olvasták és nem látták színpadon Madách fő művét, Az ember tragédiáját, és – meglehet – néhányan később sem fognak szembenézni vele, hiszen talán azt gondolják, a múlthoz nincs közük, a jövő messze van, elég feladat a jelenben élni, s ha az emberre szükségük is lenne körülöttük és magukban, tragédiára semmiképp.

De néhányan bizonyára akadnak majd közületek, akik éppen Madách műve segítségével ismeritek fel, hogy a múlt omladozó alapzatán inog a jelen, és erre a jelenre szakad rá a jövő. Néhányan talán meg is döbbentek, hogy a Tragédiában megjelenő utópikus jövőkép számunkra lassan masszív jelenné válik, hogy a rózsa, az utolsó rózsa a világon, a „virág virága” elveszíti szépségét, illatát, és hovatovább már csak „haszontalan virág” lesz. Lesznek olyanok is közületek, akik megérzik a „mondhatatlan űrt”, a semmit, ami leginkább akkor fojtogat bennünket, ha szépség, szerelem és szellem nélkül maradunk. 

„Ne félj, csak szellemed vesz,
De tested megmarad, mint múmia,
Kiváncsisága iskolás fiúknak.”

Ne félj? Lucifer szavai ezek a fáraó Ádámhoz, híres szállóigék a Tragédiából. Ne félj? Vajon nem kell-e félnie ezektől a szavaktól éppen Madáchnak? Bizonyára kell, ha ti magatok megelégedtek Madáchcsal mint múzeumba zárható múmiával. Neki akkor tényleg annyi.

Csakhogy Lucifernek, akárcsak Goethe Mefisztofelészének, a tagadás a lényege – nem csoda, ha önmagának is ellentmond. Hiszen korábban így vigasztalja Ádámot, az útnak induló az embert:

„Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.”

Mit mond Lucifer Ádámnak (az embernek), aki éppen elkezdi történetét, történelmét? „Betöltöd célodat te is.” „Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van / Szorítva az ember egyénisége.” Ez nem cinikus vigasz. Ez – bárhogyan forgatom – ígéret.

Mit mond Lucifer az embernek (nekünk)? „Ne félj!” Vagyis: légy bátor! Mindkétszer azt mondja: „Ne félj!” Ne legyél „tudásra törpe, és vakságra nagy”! Mit kezdene vele, velünk, akik – megint csak Madách-Lucifert idecitálva  –  „sárból, napsugárból” vagyunk „összegyúrva”, és talán épp ezért: amit tapasztalunk, érzünk és tanulunk, évmilliókra lesz tulajdonunk.

Bárcsak lenne még ennyi időnk küzdeni! Bárcsak lenne még tiszta vágyunk szeretni, és hitünk „bízva bízni”. Madách, ez a szomorú, nagy bajuszos ember, ha szorongva is, igyekezett erőt adni hozzá. A koszorú ennek a benne és bennünk is élő örök vágynak legyen itt és most a jelképe.