Együtt olvas a Madách!

2017. október 13-án, pénteken ismét együtt olvasunk! Kérjük a diákokat és a tanáraikat is, hogy csatlakozzanak az immár hagyománnyá vált programunkhoz!

A program:

  1. Hozzatok magatokkal egy könyvet (amit éppen olvastok, vagy a kedvenc könyveteket)! Akik hoznak, a hosszabbított nagyszünetben jöjjenek le a könyvükkel az aulába, készítünk egy közös képet: együtt olvasunk! (Ha jössz, azzal abba is beleegyezel, hogy a fénykép felkerüljön a gimnázium honlapjára!)
  2. Olvassatok fel a nagyszünetben az általatok hozott könyvből egy rövid részletet a többieknek! Vagy beszéljetek röviden arról, miért ajánlanátok a többieknek is azt a könyvet, amit hoztatok! Aki szeretne felolvasni, az jelezze hétfőn az 5. óráig a magyartanáránál!
    Aki stúdióban, hangfelvételt készítve szeretne felolvasni, az ezt külön jelezze!
  1. Kedves Tanárok! Ti is olvassatok velünk! Várunk Benneteket is az aulában, a nagyszünetben! De többet kérünk Tőletek! A magatokkal hozott könyvet vigyétek be a tanóráitokra! Szánjatok néhány percet arra, hogy elmondjátok az adott osztályoknak, miért szeretitek azt a könyvet, amit hoztatok. Vagy olvassatok fel belőle! Esetleg mindkettőt! 🙂
  2. Keressétek fel az aulát a többi szünetben is! Amit itt láthattok:
  • A művészet tagozatosok rajzait: könyvillusztrációkat, borítóterveket, a könyvek címe nélkül. Próbáljátok meg kitalálni, hogy melyik könyvről, könyvekről van szó, és szaladjatok lelkesen a magyartanárotokhoz, hogy ő is megtudja! Örülni fogunk neki, minimum egy mosolyt kapsz! 😊
  • Irodalmi művek (versek, regények) zanzásított változataival is találkozni fogsz az aulában. Találd ki, mely művekről van szó! (A művek számozva lesznek, így lehet majd a megoldásokat beazonosítani.) Ha megvan, szaladj a magyartanárodhoz (de vigyázz, ki ne törd a nyakad!), most egy buksisimogatást is fogsz kapni!
  • Tesztfeladat is lesz az aulában. Már az fél siker, ha megtalálod! Hát ha még meg is oldod! Ha sikerül, szaladj a magyartanárodhoz, most már jó esélyed van rá, hogy azon törje a fejét, hogy komolyan megjutalmazzon.
  1. Találsz az aulában „lackfimem”-eket is. Találd ki, melyik költő rejtőzik mögöttük! Ha megvan, szaladj a magyartanárodhoz (valószínűleg már csak vánszorogni fogsz, sebaj!), és akkor…, akkor… – na, nem mondom meg, hogy mi lesz!
  2. Fotós feladat, előre készülj! Egy osztálynak olyan képet kell készítenie, egy-egy könyvborítóról, amelyen a következő könyvek vannak: 1. a címben legyen egy állat 2. a címben legyen egy szín 3. a címben szerepeljen egy modern technikai tárgy neve 4. a könyv szerzője legyen török   5. a könyv szóljon egy sportolóról

Tehát összesen 5 fotót kérünk! A fotók csak saját fényképek lehetnek, a netről leszedett képek nem játszanak. A képek elhelyezéséről további információt Asbóth Balázs tanár úrtól kaphattok!

Találkozunk pénteken? Találkozzunk pénteken!

Szeretettel várnak mindenkit a magyar nyelv és irodalom tanárai!

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás