Pályaorientációs délután
Régóta tervezünk már egy olyan rendezvényt amely, abban segíti a diákjainkat, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő továbbtanulási lehetőségeket, foglalkozásokat ismerjenek meg közelebbről. Végre sikerült időt szakítani erre is, mert 2017. október 19-én 13 órától kezdődő pályaorientációs előadásokon, beszélgetéseken, bemutatkozásokon kínálunk számos lehetőséget, hogy megtervezhessék jövőjüket. Több szülő, kolléga és volt diákjaink is vállaltak előadásokat, ahol egy szakma száraz definíciója helyett arról számolnak be, miért válasszuk és mire számíthatunk. Ezen kívül a Szent István Egyetemről érkezik három kar (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, a Gépészmérnöki Kar, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar) bemutatni képzési kínálatát, továbbá a Váci Szakképzési Centrum (Boronkay és az I.Géza Közgazdasági) felnőttképzési lehetőségeit ismerhetik meg az érdeklődők.
A 11 és 12. évfolyamon három óra iskolai rendezvényt viszünk fel a mayorba, aki nem vesz részt az előadásokon, igazolnia kell az adott órá(ka)t.
| 13:00 | 13:45 | 14:30 | ||
| SZIE – Gazdaság- és Társadalomtudományi kar ismertető | 211.terem | √ | √ | √ |
| SZIE – Gépészmérnöki Kar ismertető | 212.terem | √ | √ | |
| SZIE – Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar ismertető | 213.terem | √ | √ | √ |
| SZIE – Kertészmérnöki Kar ismertető | 214.terem | √ | √ | √ |
| Az ügyvédi munka rejtelmeiről és az oda vezető útról mesél Néveri István ügyvéd | 111.terem | √ | √ | |
| dr. Havas Adrien gyakorló orvos mutatja be a munkáját | 109.terem | √ | ||
| A pszichológus munkáról mesél Hász Zsófia iskolapszichológus (HIÁNYSZAKMA!) | 313.terem | √ | √ | √ |
| Minőségbiztosításról és a környezetvédelemről hallunk Jakab Júliától (továbbá a szolgáltatások, a gyáripar és a közigazgatás különbözőségeiről is hallunk) | 107.terem | √ | √ | |
| Műszaki egyetemet végzett Véha László Jenő mutatja be pályáját (MÁV vezérigazgatóságáról érkezik) | 112.terem | √ | √ | √ |
| Járja Andrea a Váci Szociális Szolgáltatások Házának vezetője mutatja be tevékenységüket (szoc. étkeztetés, hajléktalan ellátás, iskolaorvosok és védőnők koordinálása, stb.) – HIÁNYSZAKMA! | 314.terem | √ | √ | |
| Mit csinál egy informatikus? Péntek Attila informatikus előadása | 111.terem | √ | ||
| Ha van cél, vezet oda út is, avagy stresszmentes pályaválasztás – Aradi Judit tréner/coach pályaútjáról hallunk (Angol szakon végzett) | 312.terem | √ | √ | √ |
| Álomképtől a fotózásig – Bertyák Bence, volt diákunk aki most geográfus mesterképzésen tanul, és látássérültként lelkes fotós | 315.terem | √ | √ | √ |
| Balla Angelika – Tanulásban akadályozottak terapeutája, pszichopedagógus, mozgásterapeuta – hivatásának fontosságáról hallunk (HIÁNYSZAKMA!) | 113.terem | √ | √ | |
| Boronkay felnőttképzési lehetőségei | 119.terem | √ | √ | |
| I. Géza Közgazdasági felnőttképzési lehetőségei | 119.terem | √ |
(Megj.: ahol √ található, abban az idősávban van előadás)
Az előadások előzetes regisztáció után látogathatók.









