Gazdag gálaműsor színesítette a Váci Madách Imre  Gimnázium hagyományos Madách-napját

Madách Imre születésnapját és a Himnusz szövegének végső formába öntését ünnepelte február 8-án a Madách Imre Gimnázium diáksága és tanári kara.

A gimnázium életének jeles ünnepét Steidl Levente igazgató nyitotta meg. Beszédében Madách diákkorának felidézése mellett a jelen értékeire is felhívta a figyelmet, arra, hogy Vác a magyar kultúra városa, kötelességünk Madách örökségét továbbvinni.

Az ünnepély első részében a Madách-pályázatok díjkiosztójára került sor. A madáchos diákokon kívül a környék általános és középiskoláiból is érkeztek díjazottak. Az ünnepség vendége volt az ipolysági  Szondy György Gimnázium delegációja, akik rövid műsort is adtak.

A Madách-nap gazdag műsorának fénypontja Golding A Legyek Ura c. regényének színpadi változata volt, a 11.A osztály előadásában. A darabot Lakatos Ádám rendezte.

A műsor további részében fellépett a gimnázium színköre, majd láttunk gitáros-énekes diák produkciót, a 10.D osztály francia nyelvi csoportjának táncelőadását, továbbá a ritmikus sportgimnasztika csoport és szólisták mutatták meg tehetségüket. Kis műsorral mutatkoztak be a 9.A osztály magyar-történelem tagozatos tanulói is.  A műsort a hagyományos tanártánc zárta.

Az ünnepély méltó emlékezés volt a gimnázium névadójára, bemutatva a gimnáziumban folyó sokszínű kulturális munkát.

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás