Ifjú csillagászaink TDK-n jártak
Az ELTE Csillagászati Tanszékének Tudományos Diákköri Konferenciáján vettek részt diákjaink, Göblyös Anna és Vámos Zsigmond. Ez azt jelenti, hogy alkalmuk nyílt témavezetőikkel egy csillagászati kutatási projektben részt venni, amelynek során rendkívül sok tapasztalatot szereztek a tudományos világ működéséről. Anna és Zsigmond a tapasztalataik mellett, saját tudományos eredményeket tudnak felmutatni és még csak nem is egyetemisták!
Témavezetőik voltak:
Hajdu Tamás doktori jelölt, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet fiatal kutatója
Fockter Zoltán Péter, az ELTE és a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet doktorandusza
A TDK jelentőségéről Fockter Zoltán a következőket mondta:
“A Tudományos Diákköri Konferencia egy olyan esemény, amelynek során az egyetemi hallgatók és középiskolás diákok bemutathatják saját tudományos eredményeiket. Egy ilyen eseményen való részvétel nem kis eredmény egy középiskolás diák életében, ugyanis a TDK azon kívül, hogy jól mutat valakinek az önéletrajzában, számtalan új lehetőséget nyit meg a diákok életében. További kutatásokba társulhatnak be, különféle ösztöndíjakra pályázhatnak, illetve felhívják magukra a tudományos szereplők és akár leendő munkaadóik figyelmét is. Aki már középiskolás korában TDK-zik, hatalmas előnyre tesz szert az egyetemen leendő szaktársaihoz képest.“
Hajdu Tamás, aki a téma ötletgazdája volt, így számolt be a projektről:
“A megannyi csillagászati programnak és a gyors technológiai fejlődésnek hála mára már hihetetlen mennyiségű adat áll a csillagászok rendelkezésére. Ám az adatfeldolgozási sebesség nem tud ezzel lépést tartani, és itt tudnak bekapcsolódni a fiatal hallgatók illetve diákok, akik nem csak új tudást és tapasztalatot szerezhetnek, hanem részesei válhatnak a felfedezéseknek. Ahogyan a mi diákjaink is, akik sikeresen felfedeztek 3 hierarchikus hármas csillagrendszert is a Kepler és a TESS űrtávcső adatainak vizsgálatával. Bár a publikálás, még várat magára, de ezek az elsők csak a két távcső együttes mérései által kimutatható, hármas rendszerek közül. Ez azt is jelenti, hogy a munkának még koránt sincs vége. Jelenleg csak egy szűkebb minta lett megvizsgálva és a rendszerek paraméterei is ismeretlenek, így a következő hónapokban kiterjesztjük a keresést és meghatározzuk a pályaadatokat.“
A diákok így számoltak be a közös munkájukról:
“2019 szeptemberében kezdődött meg az iskolán belül, a Fockter Zoltán által tartott csillagász-szakkör. Zolit az egyik fizikatanár, Kardos Tibor hívta meg. A szakkörön a csillagászat fontosságáról, érdekességeiről hallgatunk meg előadásokat.
A TDK lehetőségét Zoli még 2020 tavaszának elején vetette fel nekünk. A lehetőséget nagy lelkesedéssel fogadtuk. Hamar neki is kezdtünk a felkészülésnek, amely során alkalmunk volt meglátogatni az ELTE TTK épületét, ahol a másik témavezetőnkkel, Hajdu Tamással találkoztunk.

Ő bevezetett minket a témába, hogy pontosan miről fog szólni a dolgozat, valamint elmagyarázta és megmutatta a dolgozat elkészültéhez szükséges eljárásokat, eszközöket. Például megtanultuk kezelni a LaTeX szövegszerkesztő programot, amellyel a dolgozatunk íródott. Valamint mesélt Python programozási-nyelvről, amelynek több programcsomagját is felhasználtuk. Ez után következett volna az intenzív munka, azonban a járvány közbeszólt.
A tavasz hátralevő részében a digitális tanulásra és ebben az időszakban az iskolai tanulmányainkra figyeltünk.
Nyáron az általános ismereteinket bővítettük a témáról, hozzáférést kaptunk egyetemi anyagokhoz, valamint cikkeket olvastunk a NASA és az ESA oldaláról.
Október végén újra meglátogattuk az ELTE-t, most azonban már a programozást gyakoroltuk, vagyis űrtávcsövek mért adatait dolgoztuk fel. Mivel Zoli és Tomi a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet dolgozói, ezért lehetőségünk adódott oda is eljutni. Betekintést nyertünk az intézet könyvtárába, előadótermébe, valamint egy magyar marskutató-csoport tagjával is megismerkedhettünk. Kaptunk egy kis bemutatót aszteroida darabkákról, amik az intézetben találhatók. Ezeket nagyon érdekesnek találtunk, mert méretükhöz képest nagyon is súlyosak voltak. Miután besötétedett felmentünk az intézet távcsövéhez, amellyel megvizsgáltuk a Marsot, a Holdat és olyan rendszereket, amelyekkel mi is dolgoztunk. Itt nagyon jól éreztük magunkat, hiszen eredeti, régi műszereket kezelhettünk, például beállítottuk a távcső és a kupola állását.

A munka nagyrésze azonban otthon zajlott. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Skypeon, Messengeren vagy telefonon. Az általunk használt rendszerek lehetőséget nyújtottak arra is, hogy egyidőben lássuk, amit a másik ír vagy csinál, így sokkal hatékonyabb volt a munka. Tomi, az egyik témavezetőnk, írt nekünk kódokat, amelyek a programozáshoz kellettek, segített, hogy egy-egy program végén mi is az, amit kaptunk, és ezt mire tudjuk felhasználni. Ezen kívül a dolgozatunk hosszú kutatómunkát is igényelt, hiszen a dolgozat bevezetése az általunk használt rendszerekről és eszközökről szólt.
A dolgozatunk tartalmát egy rövid prezentációban adtuk elő a zsűrinek, a végleges dokumentumot pedig december 14-én küldtük el a felelős adjunktusnak. Az előadásunk eljutott nemzetközileg elismert kutatókhoz és professzorokhoz is, valamint a témában érdekelt kutatók is elismerték a munkánkat, mint egyetemi színvonalú dolgozat.
A következő állomás a TDK országos fordulója, az OTDK, amelyre a dolgozatunkat január 6-ig kell leadnunk.
Hasonló projektekre a jövőben is lesz lehetőség, és szívből ajánljuk mindenkinek. A munka során betekintést kaptunk egy csillagász mindennapjaiba, egy ilyen szintű munka menetébe, bevezettek a programozás világába és olyan helyekre is eljutottunk, ahová enélkül nem tudtunk volna. Megismertünk más csillagászokat, akik érdekesnél érdekesebb témákkal foglalkoznak, és a jövőben lehet, hogy együtt dolgozhatunk velük. A munka végére megismerték a nevünket elismert csillagászok és professzorok, valamint a téma nagyágyúja, Borkovits Tamás. Ők mindannyian szívesen várják a többi gimnazistát, hiszen a fiatal érdeklődők nagy sikereket érhetnek el. A szakkör továbbra is folytatódik az iskolában, a lehetőségek pedig mindenki számára nyitottak. Mindenkit várunk szeretettel, érdeklődni Kardos Tibor tanár úrnál lehet.“