Kommunista diktatúra áldozataira emlékeztünk ma

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartjuk a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Azért épp ezen a napon, mert 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.

Becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszik a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. Kelet-Közép-Európában a kényszermunkatáborban vagy kivégzés által elhunyt áldozatok száma eléri az egymilliót, de a rendszer áldozata az is, akit börtönbe zártak, vallattak, kínoztak, megbélyegeztek.

1944.augusztusa és 1945 januárja között a magyar nemzetiségű, de német származású vagy annak mondott polgári lakosságot a szovjet katonák néhány napos munka (oroszul „malenkij robot” azaz kis munka) ürügyén összegyűjtötték, vagonokba terelték, és a szerelvényeket útnak indították a szovjetunióbeli internálótáborok felé, Dél-Ukrajnába, az Urálba és a Kaukázusba. A valóság azonban egész más volt, nem kis munka…

A Szovjetunióba hurcolt áldozatokról kevés szó esik a történelemkönyvekben. Ezért hiánypótló az a munka, amelyet gimnáziumunk tanulói 2010/11-es tanévben végeztek egy történelempályázat keretében. Diákjaink 88 riportfilmet készítettek el, ezek között van 12 olyan film, amelyek szovjet munkatáborokat megjárt, nagymarosi túlélők beszámolóiból születtek.

angyalneA 2017-es emléknapon a Madách Gimnázium tanulói és tanárai egy túlélő,  Bornemissza Zoltánné Angyal néni nagymarosi tanítónő visszaemlékezéseiből készült film által ismerhették meg a málenkij robot poklát.

Boda Mária

magyartanár

Ez is érdekelhet ...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás